2015. április 6.

Ki rejtőzik a sorok mögött? - Hannah

Sziasztok!

Én még nem írtam magamról semmit, bár elkezdtem, de sosem tudtam folytatni. Így a többiek példáját követve 10 dolgot írok magamról.

***

1. Imádom a filmzenéket. Na ez azért érdekes, mert én a moziban képes vagyok felüvölteni a barátnőmnek, hogy, "basszus. ez tökéletesen átadja a hangulatot, zseniális választás!" Nem egyszer tettek már ellenem azért jelentést is, mert folyamatosan jegyzeteltem a film közben, de egyszerűen annyi mindenre figyelek, a háttérre, a karakterek hitelességére, de főleg a zenére, hogy miszály összegeznem a gondolataimat.
2. Sorozatmániás vagyok. Mostanában leginkább az American Horror Story -t nézem, aminek nem szeretem az első évadát, a másodikat viszont imádom, a harmadikat és a negyediket pedig csak megnéztem. Nem, nem féltem tőle soha, sőt, igazából néha annyira látszott, hogy mű, hogy sírtam a röhögéstől. De a Pretty Little Liarstól sem tudok elszakadni, most is azt nézem.
3. Gyűlölök suliba járni. Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy kiutáltak onnan, az osztályfőnököm pszichiáterhez küldött, a többik meg csak szimplán utálnak. Na jó, klassz kis csapatot alkotunk néhányan. Képes vagyok elég jól manipulálni az embereket, olyan információkat tudok, és úgy olvasok az arcokról, hogy a fele osztályom tőlem függ. Szóval, ha valaki velem packázik, akkor arról elég szaftos kis sztorik szivárognak ki. Ha belegondolunk, szerintem ez elég klassz.
4. Imádok hackelni. A suliban az egész rendszert feltörtem egyszer.
5. Egyszer nem hallgathattam egy egész téli szüneten keresztül zenét, és a vége az lett, hogy valami hülye rohamom lett, úgy értem, annyira ki voltam akadva, hogy elájultam. Néháyn nap, Nirvana, Nickelback, Green Day, Guns N Roses, All Time Low, 5SOS, Artic Monkeys, Lana Del Rey, Blink - 182 nélkül, az maga a pokol.
6. Elvileg vallásos vagyok, de a múltkor elmentem mama kedvéért a templomba, ám végül besokalltam a sok baromságtól, és alkoholos filccel szép kis üzenetet hagytam nekik a falon.
7. A leírtakból nekem úgy szűrődik át, mintha valami lázadó kis ****-lennék, de igazából szinte színötös vagyok, de sosem tanulok, [ott a puskám], és rudok érzékeny lenni, meg együtt érző, stb. de nagyon nehezen nyílok meg másoknak, és hagyom, hagy lássák azt, amit én akarok.
8. Lány létemre, a százhatvan centimmel én vagyok a második legerősebb az osztályomban [ez a netfitt felmérésnél derült ki]. Ez sugallt rá, hogy elkezdjek boxolni.
9. Van egy kutyám, és akár tűzbe is mennék a kis korcsért. Mindig hülyéskedek a kis lükével, de igazából évek óta velem van, és anno én szedtem ki a kukából, és vitettem haza, és játszottam vele egész este a mínusz kilenc fokban.
10. A cinizmusért, a szarkazmusért, és néha a fekete humorért élek, néhány beszóláson tényleg lefordulok a székemről. [Legtöbbször matematika órán].

Ennyi lett volna, és alig tudtam valamit összekaparni [én és az önismeret, bah]. Azért szerintem elég sokat írtam, ahhoz képest... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése