2015. július 14.

Szülinapom-pom-pom

Jó estét bucikák. Ma van a szülinapom-pom-pom. Ezért jöttem nektek, már animével amit érdemes lenne megnézni

Kamisama Hajimemashita
"Történetünk hősnője a szegény sorban élő Momozono Nanami, aki egy napon arra ér haza, hogy szerencsejáték-függő apja lelépett otthonról, tetemes adósságot és dühös behajtókat hagyva hátra maga után. Nanami még aznap este fedél nélkül, kilakoltatva találja magát, és jobb híján a parkban készül eltölteni az éjszakát, amikor is egy különös idegennel hozza össze a sors. A furcsa férfit egy fa tetején pillantja meg, ahová egy veszélyesnek cseppet sem tűnő kutya elől menekült fel. A lány könnyűszerrel elzavarja az állatot, a férfi pedig olyannyira hálás lesz a hőstettért, hogy amikor meghallja, milyen szorult helyzetben van Nanami, felajánlja neki a saját, régóta üresen álló házát. Nanami azonban, amikor a megadott címre ér, csalódni kénytelen, ott ugyanis ház helyett egy templomot talál, ami ráadásul még csak nem is üres, hanem mindenféle furcsa lények lakják, leginkább a rókaszellem Tomoe, aki nagyon nem örül Nanami érkezésének. Mint utóbb kiderül, a különös idegen a templom istene, Mikage volt, aki a templomával együtt minden isteni hatalmát is Nanamira ruházta. A lány először megretten a felelősségtől, és el akar menni, de a templom szellemei megnyugtatják, hogy nagyon könnyen elboldogulhat, ha maga mellé állítja Mikage familiárisát, Tomoét. A rókaszellem hallani sem akar a dologról, de persze erre is megvan a megoldás, Nanaminak egyszerűen a familiárisává kell tennie, ezt azonban csak egy módon teheti meg, ha megcsókolja az undok Tomoét.
Nanami tehát istennő lesz, és közben megpróbál dűlőre jutni a folyamatosan kelletlenkedő Tomoéval. De mintha Tomoe nem lenne elég, elkezdenek gyűlni a lány körül a különféle természetfeletti lények. Kezdetnek mindjárt ott van az új osztálytárs, Kurama, aki másodállásban popsztár, és nem mellesleg egy tengu (bár a bukott angyal jelzőt jobban szereti), valamint a lerázhatatlan kígyószellem, Mizuki, aki nagyon szívesen lenne Tomoe helyett Nanami familiárisa. De az újdonsült istennő közeli barátságba kerül a mocsár úrnőjével, Himemikóval is, akinek a szívügyeit segíti egyengetni, mivel az egy emberfiúval esett szerelembe. Tomoe természetesen a fenti társaságból szinte senkit sem szívlel, mintha csak önmagának akarná kisajátítani Nanamit. De most akkor hogy is van ez? Tomoe kedveli Nanami vagy sem? Vagy lehet, hogy még maga sem tudja?"

Részek,évad: 25 rész, 2 évad

Megjelenés éve: 2012

Vélemény: Ugyanúgy mint a többi, ezért ezeket ajánlom nektek, a kedvenc animém közé sorolható. Vicces, és romantikus. Tomoe, eléggé helyes, és imádnivaló. !SPOILER! főleg, amikor kicsi lesz*-* Na ott elolvadtam. Elméletileg, október környékén érkezik a harmadik évad, szóval juhéj.

Ao haru ride

"Két meghatározó érzés, a barátság és a szerelem körül bonyolódik a történet, amelyet a felső középiskolás Yoshioka Futaba szemszögéből követhetünk nyomon. 
A lány alsó középiskolában ki nem állhatta a fiúkat, azonban volt ez alól egy kivétel, mégpedig Tanaka-kun, aki láthatóan szintén érdeklődést mutatott Futaba iránt. A kibontakozó szerelemnek azonban hamar vége szakadt, köszönhetően egy félreértésnek, és annak, hogy a fiú az első év nyári szünete alatt váratlanul elköltözött. Főhősnőnknek azonban gyakran eszébe jut a srác, és az elszalasztott lehetőség.
Futaba az első szerelem érzésén túl alsó középben tapasztalta meg először a kirekesztettség és a magány érzését is, amikor osztálytársai kiközösítették, legjobb barátnője pedig magára hagyta. Azért, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő, inkább úgy dönt, hogy elrejti a valódi érzéseit, csak hogy középiskolásként fenntarthassa osztálytársaival a látszatbarátságot. „Barátnői” azonban épp olyan emberek, akik annak idején őt is kiközösítették, és a lánynak egyre nehezebb azonosulnia a viselkedésükkel, míg egy nap valóban kenyértörésre kerül köztük a dolog. Ebben sok szerep jut a kirekesztettséget aktuálisan elszenvedő kicsi és aranyos „fiúk kedvencének”, Makita-sannak, akiről kiderül, hogy nagyon kedves lány, és Futaba hirtelen felindultságában, meggondolatlanul ki is áll az érdekében. Persze barátilag rögtön „lapátra” is kerül. 
A dolgok ilyetén alakulásában Mabuchi-kunnak is benne van a keze a lesajnáló „Te csak megjátszod a barátságot.” szövegével. Annak a Mabuchi-kunnak, aki pont olyan, mint Tanaka-kun, egyébként viszont egyáltalán nem hasonlít rá. A srác egyszer csak feltűnik Futaba előtt, felkavarva a régi érzéseket, majd miután leoltja a lányt, hogy nem igaz, hogy csak most vette észre, hogy ő is ugyanabba a suliba jár – hisz kiderül, hogy tényleg ő az a bizonyos –, rögtön össze is töri Futaba azon reményeit, hogy helyrehozhatják a múltat, és újrakezdhetnek mindent. Így aztán szegény lány ismét barátok és szerelem nélkül marad.
Újabb év, új osztály, új lehetőségek és remények, hisz ami elveszett, azt csak újra fel kell építeni. Az elhatározás megvan, Futabának most már csak cselekednie kell. Meglepetésére nem csak Makita-san, de Mabuchi-kun, azaz Kou is az osztálytársai közé kerül, sőt, egy váratlan lehetőség megteremti az esélyt az újrakezdésre is, hiszen "... nem indulhatnak be a dolgok, ha folyton ugyanolyanok maradnak!". Végre itt a megfelelő alkalom, hogy a lány új kapcsolatokra és élményekre tegyen szert, de van-e esélye rá, hogy a Kou-val való kapcsolata is helyrejöjjön? Bár a fiú nagyon megváltozott, cinikus és távolságtartó lett – hiszen érezhetően történt vele valami, amitől "megállt számára az idő" –, ő sem képes egyszerűen keresztül nézni Futabán, és szó nélkül elmenni a lány problémái mellett. 
Eleinte Futabának sem tetszik igazán ez az új Kou, viszont mindenáron szeretné megtudni, mi történt vele, míg távol voltak egymástól. Elhatározza, hogy mindenképp áttöri a fiú által maga köré vont falat, hogy Kou "ideje újra beinduljon", és végre nem csak őt, de mindenki mást is közel engedjen magához, és eltűnjön az a fájdalmas szomorúság, amit magában hordoz. Mindebből az új barátok is kiveszik a részüket, így a már említett Makita-san, továbbá Murao-san, a hűvös és magának való szépség, valamint a lelkes és vidám Kominato-kun is, aki fáradhatatlanul lohol Murao-san nyomában. Nem hagyhatom ki a felsorolásból Kou bátyját, Tanaka-senseit sem, aki maga is azért küzd, hogy kirántsa öccsét a fásultságból, és szintén részese lesz majd a történet során kialakuló váratlan helyzeteknek, konfliktusoknak."

Részek, évad: 1 évad, 12 rész

Megjelenés éve: 2014.

Vélemény: Ez is elég aranyos anime, ez is a kedvenceim közé tartozik. Romantikus, bár !SPOILER!
nem történik, semmi olyan az animében... Nem valószínű a folytatás, de mangaként fut tovább. Mabuchi-kun, az a bunkó de mégse féle, és elég helyes is♥

Kaichou wa Maid-sama
"Ayuzawa Misaki a Seika Középiskola diáktanácsának elnöke, célja pedig, hogy a nemrég koedukálttá vált iskolát „élhetővé” tegye az oda járó lányok számára. Ez azonban nem a legkönnyebb feladat, hiszen a létszámfölényben lévő fiúk sehogy sem akarnak változtatni a rég bevett szokásokon. Misaki szó szerint minden erejét bevetve harcol, hogy egy mindenki számára példaértékű iskolát hozzon létre. Főszereplőnknek azonban van egy szörnyű titka, mégpedig az, hogy egy Maid Latte-ban, azaz szobalány kávézóban dolgozik, mint pincérnő, hogy kisegítse a nehéz anyagi körülmények közt élő családját. Misaki „titkos élte” sok zűrt okoz számára, ugyanis ha kiderülne, mivel is foglalkozik szabadidejében, félő volna, hogy a tisztelet, amelyet az addigi kemény munkájával vívott ki magának az iskolában, egy szempillantás alatt köddé válna. Ebben a helyzetben jelenik meg a szőke herceg fehér ló nélkül, vagyis Usui Takumi, aki rájön a nagy titokra, de ahelyett, hogy leleplezné főszereplőnk rejtegetett munkáját, törzsvendégévé válik a Maid Latte-nak, ezzel is „megkeserítve” a lány életét.

A történet tehát adott, megmaradunk a szokásos iskolai élet, vígjáték témánál a maga bonyodalmaival. A kissé tsundere Misaki és a „hősszerelmes” Usui is jól játssza a szerepét, rengeteg a vicces jelenet, ugyan néha komolyabb témákat is érint, de azért e téren nem estek túlzásokba a készítők. Az anime igazi fénypontját jelenti az „Idióta Trió” névre keresztelt fiú hármas, akik kezdetben az Elnök legnagyobb ellenségeinek mondhatók, azonban pár rész elteltével a lány és a Maid Latte legelszántabb törzsvendégeivé növik ki magukat, és minden álmuk, hogy Speedben vagy egyéb játékban legyőzzék Misakit, és ezzel elnyerjék a jogot egy közös fénykép elkészítésére."

Részek, évad: 26 rész, 1 évad

Megjelenés éve: 2010.

Vélemény: Nagyon sokat nevettem rajta, imádtam Usui fejeit, meg úgy az egész animét. Ajánlom mindenkinek. Usui, nagyon helyes, és imádom♥


Suki-tte Ii na yo
"A Suki-tte Ii Na Yo magyarra fordított jelentése: Mondd, hogy "Szeretlek!". Ha valaki esetleg még nem hallott volna az animéről, már az is el tudja dönteni a cím alapján, hogy egy romantikus művel van dolga. A történet főhősnője Mei Tachibana, aki egy múltban történt megrázó eset következtében elvesztette barátait és reményét. Azóta senkivel sem ismerkedik, távolságtartó és szótlan. Egyedüllétét csak még jobban tetézi a többi lány beszólása, miszerint tök ciki, hogy még nem volt egyetlen fiúja sem. Ám a lány tűr, míg egy nap bele nem botlik a suli legmenőbb fiújába, Yamato Kurosawába, akit figyelmen kívül hagy Mei undok és zárkózott viselkedése, sőt, felfigyel a lányra. Főhősünk ugyanis az a srác, aki kedves, jó barátságot ápol mindenkivel és bár a kezdeti találkozásuk nem valami fényűző, a fiú mégis barátjaként tekint mindvégig Mei-re. Főhősnőnk egyik nap bajba keveredik, ám Yamato, mint minden szerelmi témájú történetnél, a legjobbkor felbukkanva megmenti a lányt és egyúttal fel is tárja érzelmeit. Ezután veszi kezdetét kettőjük kapcsolata, amely nem mondható zökkenőmentesnek, sem pedig átlagosnak."

Részek, évad: 13 rész

Megjelenés éve: 2012.

Vélemény: Egy rettentő aranyos romantikus történet, az összes látott anime óta, ez a legaranyosabb. Ezt is nagyon ajánlom!! Yamato, ő álompasi féle, mindenki ennyire aranyos, és helyes srácra vágyna mint ő.♥

LUCY

3 megjegyzés:

  1. Szia! Boldog szülinapot!

    Az én kedvenc animéim között is szerepel a Kaichou wa Maid-sama. szóval, mikor megláttam, hogy itt van, nagyon örültem neki. :)

    VálaszTörlés
  2. Sziia. Nagyon szépen köszönöm. Hát annak örülök, hogy nem csak én imádom ezt az animét:)
    Puszi:
    Lucy♥

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés