2015. március 24.

Magic Art Képek

Sziasztok! :)

Nos, igen, megmondtam, hogy az új poszt rendszer csak szerdától érvényes, de annyira rendszermániás a fejecském, hogy arra gondoltam, már most elkezdem, kedden. Nos, ezt reggel egyből sikerült megtörni, mivel nem ütemeztem be semmilyen posztot. Egyelőre nem tudom, hogy reggel vagy előző este fogom megírni a posztokat, de biztos vagyok benne, hogy ez egy ideig nem nagyon fog menni. Legalábbis az első héten biztosan nem. Tegnap úgy gondoltam, hú, ez tök jó lesz, hamar megírom, és kész. Na persze! Ma kellett megtapasztalnom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ja. Szóval, előre is bocsánatot szeretnék kérni, ha valamelyik nap nem sikerül posztolnom. De hát, aki használt már ütemezést, tudja, hogy nem megy ez olyan könnyen ám! Egyáltalán nem.

Szóval, jöttem nektek 10 darab új Magic Art képpel. Egyelőre még a régieket használom, addig is fotózok sok újat, és akkor majd azokat posztolgatom nektek. :)












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése